Mert volt idő

Mert volt idő, hogy napok se voltak, se délelőtt, se dél, se délután, csak a kazalból kiröpülő verebek suhorásztak, csak arcom szilvaszemét láttam a kútba hullni. Tél? ősz? nyár? csak a sár mozgott lábatlanul, csak a színváltó ribizlisövény a kertben, csak az öregasszony-kendőként csapódó lepkék, csak elfutottam és visszatértem, csak ott voltam, ahol seb voltam, csak a testem voltam, kezem és lábam, csak hű kutyaszem a halottvivők háta mögött, édes és savanyú esők háltak a számban, csak só voltam, vér, csak méz, csak meztelenség.