A harmadik nap esni kezdett a hó

Az első nap arra volt jó,   hogy mindent elfelejtsek; a második arra, hogy mindenre emlékezzek. S a harmadik nap esni kezdett a hó.   És megszületett a sejtelem,   hogy mostmár mindig esni fog,   homlokodtól a szádig,   szádtól az ágyékodig,   végig a tested hosszán,   végig az életemen. Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,   ha fölemelem, az elmosódó gyerekkori ég, ha hátranézek. Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is   csak a hó kísértete kószál,   az elsötétített földeken megül,   a háborús menekülőket megkoronázza. És tudtam már, hogy nem leszek egyedül, elkísér ez a hóesés, ahova megyek, leül mellém a vonatba, átkel velem a tengeren, füstölgő autógumik s levegőtlen városok   éjszakájában   megszólít anyanyelvemen   s országokat hódít nekem,   mert országot hódítani   te akartál s ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm   vallani róla, bezárkózom ebbe a havazásba, mint aki fehér inget vesz föl, fehér inget az utolsó napon.