Talán még van idő

Nem fértem el rövid sorokban – a nyárban – a tél istállóiban – nem fértem el az életemben. A visszatartott lélegzet-hazákat most kifújom: süvítsenek! Elég volt, súgja a száj, elég a kékülés, a kidagadt nyakerek pirospünkösdje, a hosszú böjt, az út hajnali fölébredésből homályba, homályból kő alá, elég a semmi: semmiért – Talán még nem késő partra szállni egy világba vesző falevélen és szemek ködébe odaállni: itt vagyok végre! vesztemet akartam mindig, tüntetően a bukást, mert sok itt a kicsi győztes, hát undorodom, sok a világbajnok, a fölpumpált fejű üregi király, a díszsírhelyek fölött röpködő, húsos pille – talán még van időm megelőzni sikeres halálomat. Zuhanni, hömpölyögni, elmúlni tanítom magamat s mellemen kazaltüzet gyújtok, hogy virágozzak!