Egyszer majd ez is elmúlik

Kósa Ferencnek Egyszer majd ez is elmúlik, ez a zűrzavar s nyugodtan nyílnak rám az ajtók, hetekig hintáztat majd a szél s nem ütköznek össze az órák, mint a vonatok. Se bedűlt szemek, se vérdarabok se mocorgó béka-árnyak a könyvespolc alatt nem riasztanak. Aki enni kér belőlem, enni kap, aki világot akar látni, azzal elutazom. A visszahódított test, mint háborút átvészelt cimbalom szól majd mindenkinek. Erősebb leszek, mint a vértanúk s a földből megszökő szerelmesek. Elszéledt barátaim is visszatérnek: egyikük arca nyugtalan külváros lesz, a másiké tanya-rom vagy éppen Európa – Lesz egy napunk, amikor meggyűlöljük a bukásunkat s ami velünk veszett, velünk támad föl újra. Egy háznak, egy utcának, egy gyereknek, egy nőnek ezt a nevet adom: világ. S egy könyörtelen kőre ezt írom: hazám, földre nyomó súlyom, Dózsa-koronám.