Ha hittem volna

Ha hittem volna suttogásnak, szélnek, bölcsőben fölnevelt jóslatoknak, most nem volna hosszú ez az éj, szemetrohasztó ez a fal s az ágyvég ütközőjén se utazna hazátlanul a lábfej s talán sötét se volna ennyire – Ülnék az ünnepelt hasbeszélőkkel együtt dicsőségem magas székében s vonulna előttem vöröslő rózsa-csapat, sarkantyús madár-sereg, ejtőernyős lányhajak tapsviharban és nem szarvazhatna föl senki roncstelep-agancsokkal, fejemet se vihetnék országos mulatságba, mint késsel ékesített ökörfejet – S a szép, búgócsiga-esteken beárnyékolnának a kertek, a fák küllői és lenne időm evésre, ivásra, meghalásra, fészket rakni a bazalthegy alá s csak nézni fölfelé egy örök papírsárkányarc ráncaira, bókolva kárörömmel: jól van, világ! lebegünk, forgunk, áttetszők vagyunk, minek is más bizonyság nekünk?