Egyetlen robbanás
| mert egyszer megszerettelek. |
| az elárasztott, zámolyi faluvégen, |
| s püffedt venyigekévék himbálóztak, |
| Kívántam: hajtson gyökeret a víz, |
| s az imbolygó Pálinkaház, mint Noé-bárka, |
| Aznap lett vége a háborúnak, |
| Sárga ing voltál, beléd bújtam, |
| sárga bőrszandál, lábamra húztalak, |
| A jövőm voltál, hát elképzeltelek. |
| Az orra bukott ágyúk csövéből |
| Tavaszi Nap, a lövészárok-sebhelyes földek |
| mert azóta is csak te kellenél nekem: |
| bőrömön átvillámló borona. |
| A nyaraimból is te hiányzol, |
| húsom és csontom legforróbb évszakaiból. |
| Sárga inged szétrongyolódott mellemen, |
| s nélküled én csak önmagam emléke vagyok: |
| fahíd lemetszett szárnya – |
| mint ázott zsuppszalma, szétkuszálva, |
|
|