Hogy ne legyen sötét

Még látni a merész hidakat s betonparton a fák személytelen sorát; még látni a hazafutó gyerekek arcán a délutáni hóesést. De lassan bekormozódik a víz s a test éjszakája is leszáll. Az elpusztíthatókra gondolok, akiket nem véd semmi álom. Besüvít hozzájuk a csönd, mint a puskagolyó s az egyedüllét, mint a gyászhír. Az elpusztíthatókra gondolok, teli van velük a Föld. Nem védik őket hadseregek, rózsalugasok, szagos ingek, sem a pénz ezüst kerítései, sem a szerelem. És hiába halnak meg, mert hiába születtek. Az elpusztíthatókra gondolok, csak egy kéz kellene, hogy hazájuk legyen, csak egy másik test, hogy ne legyen sötét.