Zöld utak és mély földutak

Nem indult el velem hajó tengeren túlra, új hazákba, elindulok hát hajó nélkül tavaszba, télbe, őszbe, nyárba. Zöld utak és mély földutak, csapzott faluk, kökényes dombhát, búvóhelyeim ti lesztek, míg bűneimet összeírják. Búvóhelyeim, messze Pesttől, mint régi erdő régieknek, mert futnia kell ma is annak, ki a szemébe lángot ültet s hangosan dong, dünnyög vagy átkoz, öklén a kék eret mutatja s nem cicázgat cicuska fajjal, ha torkát jajszó fojtogatja. Hadd múljanak hidak és tornyok, fekete bárok asztalai! Arcom helyére tölgylevél hull, ha puskát fogna rám valaki. Láthatatlan leszek, de látó, bogáncsos, tüskés életű, betyár a magam sorsa ellen s nagykedvemben is keserű.