A hasonlítgatás kudarca

Itt-ott még ma is fölhangzanak a tegnapi érvek: a Nyugat országait a látható jólét és a takaros csillogás ellenére is körülkerítette a romlás. Nemcsak a kábítószerek, a prostitúció és a szerencsejátékok gátlástalan mámora roncsolja őket, nemcsak a nyakló nélküli szabadság, amely egyébként is a hanyatlás jele, hanem a legújabb és a legfélelmetesebb tünet: a terrorizmus. Az önbíráskodó agresszió.

Az ember bólogat némán, mert az újságízű ráfogásokban is föl-fölbukkan mindig az igazság törmeléke. Bajom ezzel az olcsó véleménnyel – mindent megelőzve – épp az olcsósága; utána pedig rögtön a jól kihegyezett és célratörő sandasága. Az úgynevezett bezzeg-logika. Bezzeg nálunk kisebb a bűnözés. Bezzeg nálunk a pornográfia nem rondít össze utcákat, városrészeket; bezzeg nálunk hírből sem ismerik a terrorizmust, a légkört megmérgező agresszivitást…

Persze, persze – bólogat ismét a jámbor lélek: nálunk csakugyan nem robban pokolgép a repülőtéren, a Nemzeti Bankban, a Parlamentben, a jegyirodákban, mint például Rómában, Párizsban, Bécsben, s az anarchikus agresszió se kelt időről időre hisztérikus félelmet, de az összehasonlítás játszmájában hamiskártyásként játszik az, aki ilyen egyszerűsítő érvekkel csapkod. Mert igaz ugyan, hogy nem lövöldöznek az utcán, nem rabolják el, s nem lövik agyon túszként a miniszterelnököket, az agresszió azonban nálunk sem hiányzik. Csakhogy egészen más formában jelentkezik: önagresszióként! A tömérdek összezavarodott ember vajon nem maga ellen hajt-e végre kegyetlen, durva támadást, amikor öngyilkos lesz? amikor szerencsétlen alkoholistaként halálra issza magát?

Bármilyen fájdalmas is, ki kell mondanunk: a nyugati társadalmak, minden bajukkal együtt, nyíltabbak önmagukhoz. Szabadabbak a bűnben, és szabadabbak a védekezésben is. Az, hogy az öngyilkosságban, a lélekszámcsökkenésben vagy a felnőtthalálozásban mi, magyarok a világelsők között loholunk, nemcsak alkati betegségünkre utal, nemcsak a történelem sokkjaitól kialakult idegbajunkra, hanem jelenkori zártságunkra is. Magától értetődőbb szabadsággal kellene gondolkodnunk önmagunkról. A félig kimondott igazságok: a középszer igazságai. Valójában hazugságnak is tekinthetők.