Jó idegállapot

Igen, a napot így is lehet kezdeni: bekapcsolni a rádiót, és nem figyelni oda, aztán elhúzni az ablakról a függönyt, kinézni a háztetőkre, a fegyverben álló kémények kivégzőosztagára, s nem törődni azzal, micsoda pusztító unalom húzódik meg mögöttük.

Igen, a napot folytatni is lehet így. A borotválkozást, a reggelizést, mindent. Nem kérdezni soha, mit, miért kell.

Esendő evőeszközök az asztalon: kés, teaszűrő, fakanál, bádogcsésze. Köztük a sovány sótartó, fekete kalapban, mint aki gyászmisére indul. Igen, ezt is lehet: érintetlenül hagyni a tárgyakat, bent hagyni őket a nevetségesség kelepcéjében, mit sem törődve a nevetségesség görcsoldó hagyományaival. És a tükröt, azt se kell bántani. Nem kell bezúzni, leköpni, lelökni. Hadd fényesedjék csak a falon, mint valami szentkép. A tükör a világ iránti udvariasságunk záloga. Megfésüljük benne magunkat, hogy jól érezze magát a környezetünk: a szomszédunk, a barátunk, a házmester, a kalauz.

Jó sors és semmi más – hajtogatta Zrínyi. Én már csak ezt hajtogatom: jó idegállapot és semmi más. Az ember védekezésre rendezkedik be, ez a legkorszerűbb harcmodor. Esik az eső? Beázik a mennyezet? Semmi! Kivirágzik a falon a salétrom, és békák költöznek a konyhaszekrény alá? Semmi. A mikulások tojásgránátot cipelnek csokoládé helyett a puttonyukban? Ó, semmi, semmi! Mért is akadnánk fönn ilyen csip-csup huncutságon, mikor a láthatatlan légtérben hidrogénbombákat cipelnek Repülőgép-Mikulások. Minek ide képzelet, gonosz játék! Minek ide a látomások! Már rég nem ijedek meg semmiféle gondolatomtól se – a valóság sokkal ijesztőbb! Jó idegállapot és semmi más! Aki elviseli önmagát, el tudja viselni a világot is.

Az életről végeredményben úgy is lehet gondolkodni, hogy a háború: háború, a béke: béke, a politika: politika. Továbbá úgy is, hogy ami elkezdődik hétfőn, lehet, hogy be is fejeződik, de az is lehet, hogy csak a hétfő múlik el.

Aki olyasmiben reménykedik, hogy az idő helyrehoz mindent, begyógyítja a sebeket, csalódik. Az idő nem mulaszt el semmit, nem gyógyít be semmit – az idő bennünket pusztít el. Ez a valóság, de az időben így is lehet élni.

Nagyra voltunk a huszadik századdal, hittünk benne, döngettük a mellünket. A csodák százada! A nagyarányúságé! Gyönyörű volt a mese, hatalmas távlatú. Csak egyről feledkeztünk meg, arról, hogy az arányok növekedése nemcsak a jóra vonatkozott, hanem a rosszra is. Hazudni például a huszadik században nem érdemes kicsit, mert ezt senki se veszi észre. Hazudni csak nagyot lehet, híven a megnövekedett arányokhoz. A hazugság így válik egyetemes értékké. A diplomáciai tőzsdén naponként jegyzik is az árfolyamát.

Együtt élni, persze, a hazugsággal is lehet. Van, és kész. Aki hazudik, erőszakosan akar élni, s aki elfogadja, az is. Az ártatlanok – egyének és nemzetek –, akik még nem ismerik ezt a törvényt – hősök lesznek és megrokkannak.

Az emberiség nagy eszméi mindig a jövő irányába hatoltak előre. Útjelző tábláik a forradalmak voltak. De, sajnos, manapság a jövő már jó hosszú időre elkészült, függetlenül a jövőt alakító eszméktől. Szabadság? Igazság? Jog? Satöbbi? Ezekhez az eszmékhez ma már nem az erősek mérik magukat, hanem a gyöngék. Igazságra épp azért van szükségük, mert erőtlenek.

Fölkelek reggel, s tudom, hogy ilyen a világ. Minek gondolkozzam másképpen róla? Megveszem az újságot, elolvasom, de nem figyelek oda. A legtárgyilagosabb újság is csak tárgyilagos. Semmitől se véd meg. Legfeljebb hamarabb kiábrándít. Amelyik pedig nem akar kiábrándítani, becsap. Íme, így zárul be a gonosz kör. Vagy talán a magánélet, a szerelem? Ott nincsenek kormányok, nagyhatalmak, újságok? Ezt nincs erőm folytatni. Jó idegállapot és semmi más. A tej, az tej, a kenyér, az kenyér. Föltámad a vadember, körülnéz újra a világban. Ami ehető, megeszi, ami megfogható, megfogja. Első lángelméjű gondolata ennek a vadembernek az, hogy a természettel, a tárgyakkal még talán tudna valamit kezdeni, de az emberek társadalmával nem. Ez a vadember az én első számú barátom. Mindent úgy csinál, mint más, de irántam érzett barátságból ő sem figyel oda. Tudja, hogy van tükör, s azt is, mire való. Ismeri a kémények mögött meghúzódó unalmat, de hidegen hagyja. Sőt, még a rádiót is bömbölteti, holott nem érdekli, ami bömböl. Ő a jövő embere, mert az ő idegállapota az enyémnél is romlatlanabb.