|
Testvéremnek: Cs. Juliannának küldöm
| Menjünk haza? Mi maradt ott nekünk? |
| Az üres ház fölött az üres ég! |
| Fönt a padláson öreg csizmák |
|
| Szekérkerekek küllős árnya, |
| Nyugszik velük már minden sürgés: |
| lábak, villámok riadalma. |
|
| Ha nyár volna, a körtefákra |
| visszajárnának most a méhek: |
| s elhitetnék, hogy újra élet |
|
| költözik föl a magasba. Föl, |
| a lombvilágba, hol kis rigók |
| s onnan lesnének ludat, csikót, |
|
| onnan a fejsze tükrös fokát. |
| De ábránd ez is, merthogy tél van: |
| s nyű didereg a dióhéjban. |
|
| Hallod? itt-ott kútkáva koccan, |
| fahorog, vödör, vályú, korsó. |
| Mintha egy pókos múzeumban |
| reccsenne meg az örök padló. |
|
| Régen ilyenkor lovas szánok |
| siklottak az egynapos hóban. |
| Kipirulva mi szálltunk rajtuk, |
| a harangokkal egymagasban. |
|
| Fiúk és lányok pántlikásan, |
| beleveszve egymás hajába. |
| Illés hívott meg tüzes bálba… |
|
| Ó, mennyi, mennyi lakodalmi |
| csontot nyelt el a föld azóta! |
| de dadog már csak az a nóta. |
|
| Dont emleget és messzeséget, |
| halál-szánkókat lovak húznak. |
| Az egyiken ott állunk mi is, |
| látom lelkét a sóhajunknak. |
|
| árva lécek parazsa izzik. |
| Ez a parázs lett kerítésünk, |
| ez vár csak haza most már mindig. |
|
| Menjünk? Induljunk? Zárkózz mellém! |
| Testvérnélküli ez az élet. |
| Legalább mi feszüljünk szembe |
| homlokunkkal az ónos szélnek. |
|
|