A barbár
| Talán az voltam én is – barbár! |
| Elszánt, nyomakodó. Hasig gázoltam |
| a lucsakos réten, kutyával és |
| görcsös, nagy bottal szövetkezve. |
| Törtettem, mint aki vért akar inni |
| napkelte előtt: nyúlvért, fácánvért |
| vagy csak bezúzni annyi bíbickoponyát, |
| amennyit tud. A Ráchalom felől, |
| hol összeégett tankroncsok hevertek, |
| hallottam néhány földi szót, sziszegő |
| tiltást, de a fülem teli volt fogcsikorgatással |
| s ágyúzás emlékével. Tele a fölrobbant |
| lovak utolsó nyihantásával. Ez űzött? Ez a |
| megszakadt hang? Állat-ima? Állat-káromkodás? |
| A felhők fölöttem hosszúak voltak, |
| mint a tömegsírok. Hosszúak, mint |
| idegen ének. Talán ekkor szőrösödött ki |
| hirtelenül a mellem, a hátam, Isten lelógó |
| kezefeje a foghíjas akácsor mögött, |
| s ekkor hallottam a szaladó kutyát is |
| a torkomban először fölugatni. |
|
|