Szilveszteri tánc
Megint egy év. Megint tizenkét |
óraütés utoljára. A kristályok |
tisztulnak tovább, mint a lassan |
kivilágosodó szőlőszemek. Az éjféli |
szél is komolyodik, de vannak, akik |
foszló papírtrombiták recsegésében |
befőttesüvegek celofánján |
táncolnak égő gyufaszállal. |
Lobog a hajuk, a kezük, a nyakkendőjük |
és szerelemtelenül is ott forgatják |
maguk körül az elmúlt évszakokat. |
Ha tudni akarjátok: az én bandám |
ropja előttetek. Nincs az ujjukon |
arany, se ezüst, kemény bokájuk körül |
se pönög mélabús citerahúr, |
de Magyarország minden falhoz vágott |
tányérja ott robban föl újra |
a halántékuk mellett. Katonatánc? |
hajdútánc, amit járnak? Vagy összeesküvésre |
készülő szíveké? Ugyan ki tudna |
még jövendölni a hajladozó gyufalángból |
s a verítékből, mely a mennyezetről is |
nagy cseppekben csobban alá |
a pezsgőspoharakba? S ki a trombitások |
dagadó nyakeréből, mely egyre kékebb? |
Szigorú kék, mint a hegyek felől közeledő hajnal. |
|
|