Húsvét után még egyszer húsvét
Benő a fű, a repce, a paréj. |
Fönt, a helyemen, vércsék köröznek büszkén, |
mályvaszínű májuk hízik a kárörömtől. |
|
Valamikor a húsom is lobogott, |
nemcsak a hajam. S nem féltem |
|
egy-egy virágáruslánynak. |
És most fülbemászó hangyák járnak keresztül-kasul rajtam, |
s hallom, hogy csöndben énekelnek. |
|
Nem, nem. Inkább a néma por öle |
vagy a kegyetlen föltámadás: |
|
húsvét után még egyszer húsvét! |
|
Kések, virágok az ujjaim közt |
s fűszálként fölmagasló templomtornyok, |
melyek itt a kertemben is az égig nőnek. |
|
Gyertek el hozzám, akik minden életemet |
ismertétek, és érintsetek meg, mint egy falevelet. |
|
de nem vagyok kevesebb se: |
susogok, lengek, megtanítom újra beszélni magam: |
a számat, a lábamat, mind a tíz kezemet. |
|
|
|