Durcás óda a pompei katonához
Kis, ostobácska pompei hős, |
hány isten mellé fektettek oda |
nagylelkűen, melleden a Vezúv |
nyalka virágcsokrával? S hány behorpadt |
mellű szentet lökdöstek mögéd a sorban? |
Gondold csak el: még merev és cingár |
kisujjad is halhatatlanabb, mint az én |
tízezer csonka napot, csonka éjt és |
tízezer temetőt cipelő koponyám! Híres vagy, |
pajtás, pedig te csak egyszer haltál meg |
őrhelyeden, nem úgy, mint mások. És akkor is |
a mindenség öröme közben. Narancsfagally, |
pálmalevél és hömpölygő parázs folyt körül |
lakodalmi menetben. Körülöttem viszont |
újra meg újra megbüdösödött, háborús nyál |
kavarog zölden, hadsereg-ürülék és |
fuvola-mocsok. Megszökni előle? Hova |
s hogyan? Már a hegycsúcsok és a sófehér |
égitestek is fertőzöttek. Látom esténkint: |
zsoldosokat toboroznak a baglyok, |
hogy elállják az utakat arrafelé. |
|
|