Zörög az újság

Zörög az újság, mocskolnak megint. Fizetett, nagy köpködők céloznak meg bátran maguknak. Nászi düh vagy halotti tor mámora tört ki rajtuk: gyönyörrel kiabálják, hogy az elaltatott kígyót én rejtettem el a szétdöncölt virágcsokorban, én, én az epres tálban is. Ma még csak sima cselszövő vagyok nekik, jég-tűkkel alvó vezér, háborúk megtervezője, hattyúkkal ágyútűzben, de holnap már, mint csapongó tolvaj, lopni is fogok: pénzt, harangot, kegytárgyat, makarónit s égen nyargaló kiscsikót, mert odáig is fölér a kezem. Hajrá csak megiramodó képzeletű macskajancsik, elő a bűneimmel! Hadd tudjam meg végre, mi lappang rejtve bennem: a paplanos szerénység alatt micsoda villoni merényletek! De vigyázzatok: az ócska vér és az ócska arany egybejátszatása hamar elunalmasul a pestises hírekben s izgatószernek már csak a nők maradnak: a falhoz szorított tomporok és a martinivel lelocsolt mellek! Vagy ők már rég kipusztultak belőletek, mint a mocsári tölgyek a Hortobágyról? Ki, még a látomásaitokból is? Ne tudjátok meg soha, üvöltő jótevőim, micsoda édenkertekbe járok még ma is éjszakázni, megmenteni tőletek magam s nézni alulról hosszan az átvilágított jegenyék csúcsát.