Hetedik napja

Neked írom ezt a suhanó verset,   siess, ha tudsz,   ne várd meg a holnapi estét. Hetedik napja bámulom már a döglött homokdombokat ebből a kopár szállodából s az unatkozó, kis erdőt.   Óriás varjú eszi benne a havat, topog, cikákol, aztán elrepül ferdén észak felé. Mintha fekete húscsomó szakadna ki belőlem szárnyra kapva. Nem akarok már az órára nézni egyedül, a kenyérre, a késre, a test   hirtelen támadt, sötét krátereire. Valami elfojthatatlan, földi susogás   készül a számmal újra megszólalni,   s nem akarok már többé egyedül reménykedni magamban. Siess, ha tudsz, hideg szél fúj itt   az ország szélén, fázik a kezem nélküled,   mint az őrtálló katonáké.