Az elmulasztott utak

Sütő Andrásnak Istenem, az a sok elmulasztott út Kolozsvárig! Álmomban körbeutazhatnám rajtuk a földet. Sárga rekettyefény járna előttem várostól városig s bivalyok dülledt szemétől elkomorodó éjszakák. Hágók, templomok, fahidak és öngyilkosok erdőben kallódó cipői jönnének velem tolongó kíséretként. S Ady árnyékos kalapja, jól belehúzva egy csillag homlokába, sötétbe borítana előttem országokat. Zarándokút? Szégyenút lenne ez? Magányos gyászmenet a véres lécekkel telitűzdelt földön? Fogam közt szikrázó aranypénzzel az elrabolt temetőket kutatnám föl s a holtakat beszéltetném a föld alól suttogva a fejszével levágott fejekről, ha már az élők szájában szavak helyett terméketlen, nyers kréták csikorognak… Istenem, az a sok elmulasztott szó és elmulasztott lombzúgás Kolozsvárig! Az a kanyart-jelző, élénk rekettyefény a királyhágói meredélyen! Nem is tudom: lenne-e még út számomra arrafelé? Vagy már a fűvel benőtt ösvény is csak a szívekben visz föl, ahol annyi a kő mint a Sebes-Körös medrében Csucsa alatt?