Tapsok és lámpák fényporában

Gügyögjünk, gügyörésszünk,   beszéljünk pöszén a halálunk előtt, hadd röhécseljen rajtunk az arcrángásos múzsa,   foszforeszkáló hajában döglött pillangókkal   hadd viháncoljon Szent Iván éjszakáján. Itt mindenki úgyis csak hacacárézni akar   s velőtrázóan szórakozni. Rázza farát   a zene is, akár a hideg kurvák. A stadion megvilágított gyöpén   ő most a bálkirálynő.   Minden jövőnk elmúlt már részletekben,   elmúltunk kicsit mi is: hát elő a nyakban lógó cuclikat, fiúk!   A hamis anyacsöcs kései gyönyörétől   összeszalad majd bandzsán a szemünk, összeszalad szánkban a nyál és csiklandozva   megiramodnak tán még a nedveink is! Egy fehér ökörfejet nekem, hogy vihogjatok,   neked pedig egy karneváli patkányt.   Földrésznyi disznóólakat, romokat s földrésznyi   kaszárnyákat avatnak a nevünkben folyton. Fölcsattan az ünnepi zene mindig, de a tamburmajorok   már derékig vérben állva csontváz-trombitásoknak   vezényelnek, hát mért ne pukkadozhatnánk mi is, mi felnőtt senkik, a bordák mögött suppogó tüdőkön?   Mért ne göcöghetnénk kéjesen, mint a   Századvég Vidám Kocája, aki rohamsisakban ül egy cirkuszi selyemágyon s tapsok és lámpák fényporában   kifent henteskésekkel csiklandoztatja magát?