Mint titkos megbízatás
| Jönnek sokan és nézik arcomat, |
|
megsüppedt szemem elborulásait nézegetik: |
|
a késsel rám támadó, mocskos Kéz után, |
| a léleksebzés után maradt-e mosoly? |
|
| Szobám négy sarkából cigarettafüst |
|
tekerőzik föl kígyózva a tompa mennyezetre, |
|
mint testvéri jelzőtüzeké. |
| Faluk üzentek így egymásnak némán: |
|
mikor ölni és fosztogatni zúdult a török. |
|
| Ottkint jegenye zúg s egy fáradt |
|
utasgép araszolgat az égen hazafelé. |
|
Húznák szememet magukkal ők is, |
|
de nagy térségek nyílnak ki bennem váratlanul: |
| hajdani ökörcsapásos mezőkön hadakozik |
|
| értem a végvári ősz. Hallom és látom: |
|
szalma ropog, csont ropog s fakó nádkúpok közt |
|
fölriasztott tüzek csaponganak, |
| s űzött fácánok röppennek föl a gazból vörösen, |
|
mint lenyakazottakból a vér. |
|
| Nyitott sebemmel ott fekszem most én is azon a mezőn. |
|
Felhők jönnek rám és vágtázó, idegen lovasok. |
|
Hányadik testemet tapossák újra bele |
| hazai földbe? Sár, ganyé, keserű fű a számban. |
|
S édes hazám földjétől öklendezem. |
|
| De érzem s tudom: rám talál majd a szél, |
|
hajammal elszalad s holtak kezét |
| S ez az érintés élni kényszerít engem minden időkben, |
|
mint titkos megbízatás a gyöngéd vértanúkat. |
|
|
|