Jók voltunk, jók és engedelmesek

Jók voltunk, jók és engedelmesek, mint a cigánymeggyel teleaggatott kisfiúk a sétatéren,   nem tapostuk le a gyöpöt s nem aknáztuk   alá a parkba kiültetett dáliákat.   Jók voltunk, jók és engedelmesek: a hátbarugdosott, kósza kutyákért   még álmunkban is fölszisszentünk,   de a meghunyászkodó férfiak szemét,   mint egy karambol vértócsáit, kikerültük.   Jók voltunk, jók és engedelmesek, láttuk Grúzia szikláit bátor napsütésben,   ittuk borát,   láttuk a hazaballagó Fekete-tengert alkonyatkor s a száj nélkül maradt ősi isteneket   és bársonyos gyomorral vacsoráztunk meg csakazértis. A tormás fartőhöz Mozart muzsikált nekünk   hideg csillagon állva.   Jók voltunk, jók és engedelmesek, szél fújt, félrebillentek velünk az évek,   mint lassan forduló repülőgép egy kivilágított   város fölött,   fölcsapott hozzánk a reklámtűz s a világtűz   finom pernyéje,   a fogadásra siető tábornokok váll-lapja sárgán izzott de mi inkább Jancsó paradicsomi nőit néztük   a mozivásznon   s a sírkeresztekre aggatott, perverz kis bugyikat   fogvacogva.   Jók voltunk, jók és engedelmesek, sajgó orrcsontunk fölött szoknyásan   lépkedett át a balszerencse,   céljához ért velünk a múlt, de mi még mindig egy trombitás bál emlékét   dédelgettük a háborúból, mintha egy megtömött, rózsaszín zsák   álmodott volna helyettünk éjszakánkint.