Lámpák és öklök elé

Hogy mit kell nekünk még elviselnünk, a kiéhezett jósok sem tudják. Lehet, hogy egy napon már senki se marad a közelünkben, csak a bőröndjeink, csak a hajszálaink, csak bevetetlen ágyunk a napsütésben.   A könyveink nagyon okosak lesznek, mint a sértetlenül kihantolt sírleletek. Írva áll bennük a jóváhagyatlan élet eposza, a pünkösdi seregszemlék napiparancsa vérbetűkkel,   az esők verse,   az emberárulás verse,   a versben megromlott világ verse, de mindez oly túlvilágian messzi lesz már, mintha egy hangyát néznénk a szakadékban. Lehet, hogy nyár lesz, lehet, hogy dohánysárga ősz, gesztenye kopog a padra s a szomszéd házból egy megőszült háború zokog föl női hangon s egyszerre, mint a fantom-fájdalom, sajogni kezd az életünk hiánya, a szerelem, mint lefűrészelt jobb láb s elmennénk már egy kihallgatásra is boldogan, lámpák és öklök elé.