Ünnep a hegyen
Ott jártam a pincék közt újra, |
Szeptember sárgába öltözött leveleit |
tangóztatta a fákon a szél. |
Eszembe jutott, hogy végre |
|
megünnepelhetném én is az életemet |
seregélyek és darazsak bandájában fönt a hegyen. |
a szüreti énekek elkorhadtak, |
a régi kezekkel együtt földre estek, |
de a delejes őszök bujasága |
poharakon és holtakon átbukdosva is |
visszatér mindig kísérteni. |
Duzzadtak a tőkén a fürtök, |
|
mint egy gimnáziumi leányosztály: |
|
a hosszúkás csöcsszemek szétálltak ferdén, |
leültem hát eléjük melegedni egy kőre. |
Odagyűlt körém minden dió és méz délutánja, |
muskotályos szélütéseim minden emléke odagyűlt |
s elmúlt, de édes bűneimért |
magamnak újra hálát adtam. |
|
|