Délutáni kávé
Megiszom a délutáni kávét |
s maradék óráimat megszámolom; |
a bronzvörös, nyugati háztetők fölé |
a galambok utoljára még kisuhognak, |
mintha az elszaporodott múzsák |
divatbemutatója most kezdődne. |
|
Pedig csak a megunt szárnyalások órája közeledik, |
a ragadozó sóhajok hazaröpülnek |
s tehozzád én, hogy a levegőég magas útja |
ma se maradjon bejáratlan. |
|
a munkátlan, hűvös próféták is, |
most éri el őket a menetrend szerinti mélabú, |
kémények, lombok és esti hírek |
megjósolhatatlan az éj, megjósolhatatlan a másnap. |
|
Lehet, hogy öldöklésről álmodom ma is újra |
mint aki játékot visz a gyerekének, |
pedig milyen nehéz kieszelni egyetlen tompa golyót is, |
gazdátlan kézfejet a sárban, |
vérrel befröcskölt kamrafalat. |
|
|
|