Megkívántam a bujdosást már

Ébredek, csupa hó az utca, délre már csupa mocsok – A kémények vén királyai bagótól bűzlenek, füstös a szív, füstös a torok. Ragyognék, de mint a téglabánat: vörös Nap, vörös a fönti ködben. Nincs kedvem vele vetélkedni – Leszek inkább egy feketedő fa gondolata, szem a szemekben, csuromvér állathomlok a bársonnyal bélelt kirakatban, hisz túl sok a csőd úgyis naponta s eljön valamennyi kísérteni, korom-szmokingban, halál-szmokingban, benzinbe fulladt lepkével tenyerében; eljön a csábos húsdaráló maszkjában; rózsacsokrukat különrepülő hozza! Ha jönnek, jöjjenek, akár a katasztrófa, csak ne én legyek mindig a bamba, a zuzmarás ripacs, ki tüntet s ágál. Megkívántam a bujdosást már magam elől is napvilágnál. A másnapot! A másnap fényét! A hó hálóján fönnakadt kéz szaggatását, mikor a csontban a behavazott világűr fáj.