Reggeli szekérúton apámmal

Megyünk apámmal szekéren, megyünk két kis ökörrel, harmat gurul utánunk s csöppecske méz a Napból. Balról illatos mákföld, jobbról a temetőkert s romtemplom vörös fala: megkövült királypalást. Szúnyog sír arcunk mellett? Vagy tán egy régi halott nyüszög a pangó földből? a csősz, a vén Böde, kit megütött a villám? Kalapját sasok hordják, zsebóráját az Isten. Látni néha: az égből ezüst lánc lóg a földre, ott leng az Irtás fölött, a nagy itató kútnál, az ostorfának koccan, a káva oldalának. Kinek szemébe villan, megáll egy pillanatra s kapáját félrelökve holt őseire gondol, a hűvös rozmaringot szétmorzsoló kezekre… Megyünk apámmal szekéren, megyünk két kis ökörrel, harmat gurul utánunk s csöppecske méz a Napból. Balról illatos mákföld, jobbról a temetőkert – rozmaring hajladozgat felénk az árkon túlról.