Levél Gregory Corso amerikai költőnek

Bejárnám a világot veled, Corso, idő kisiklatója, huszadik század vagánya. Csíkos trikód emlékeztet a rabruhára, költészet megszökött fegyence, házasságtörés apostola. Gyerünk, rángasd föl tornacipődet, irány a Hold, a Szahara s jókedvünk fővárosa: Spoleto! A Dóm téren éjszaka van. Márványkockák úszkálnak a sötétség poharában, mint kesernyés whiskyben a jégdarabkák. Hajtsuk ki a várost egy ivásra! Menotti nem zenét szerez ma, estélyre hív, kertjében milliomos szajhák várják a költészet vasvillás szatírjait – Corso, vasvilla a kezed, lángszóró a szád, szebben tudsz káromkodni, mint imádkozni a pápa, gyere, csapjunk valami botrányt éjszakára. * Autót lopni jó lehet, ha már halhatatlanságot nem lehet, s konzervdobozzal harangozni, ha már Krisztus lábával nem lehet. * Játsszunk – Te szeretsz játszani: szúrjuk ki egymás szemét, talán kedvesebbek leszünk így, mint akik mosolyognak. Bombáidat üssük föl tükörtojásnak s Európa új szakácsművészetért rajonghat. * S hülye! hülye! – üvöltsük oda a Jegesmedve-Szenátornak, a kormányfőknek, kik a hétvégét egy ágyúcsőben töltik. Ó, hétvégék! ó, vasárnapok! ó, Fehér Házak! Parlamentek! csigaházatokból mindenütt tankok másznak elő s nyálkás nyomukon hanyattvágódnak a költők. Hülyék! hülyék! – üvöltsük oda a költőknek, akik hanyattvágódnak, nem érdemlik meg a kenyeret, a nőket, nem érdemlik meg a halált. * Motyogtunk már annyiszor fönségesen, hogy dagadt tőle a szánk. Corso, süllyesszük el a nyelvünket, akár egy anyahajót. A röpködő égi hárfákat csörömpöltessék mások, a Saturnus-dobot verjék a marslakók. Minden megtörténhet velünk, ha maradunk, minden, ami már megtörtént velünk. Gyerünk, mi legyünk az a menet, amely elcsavarog mindenfelé, hazát cserél, hogy a másikét megszeresse, aláírja a tengert, mint valami képeslapot s megpihen a városokban, hogy a városok is megpihenjenek s nem kér kegyelmet, ha pörbefogják azért a vonulásért, amit a hetedik napon megszeretett.