Futnék inkább vissza

Miféle bolond szent vagyok, bogárfaló és gyökerek közt éjszakázó! szököm a sírásod elől, a tested elől kopár szobákba, s kilakoltatott szemek pusztaságába; és másznak rám a kövek, mint a tetvek, a hernyó-éj, a hétköznapi hangyák. S fák útitársa, zarándoklok a hóhoz, mert fehér, a szerelmesekhez, mert szerelmesek, de mindenütt ugyanazok az esték, ugyanazok a hallgatások. Elkerülöm a városokat is, de megugatnak messziről, mint a kutyák, az erdőket, mert kifosztották őket a baglyok. Futnék inkább vissza a hajadhoz, a szádhoz, nyikorgó szekrényeidhez s etetnélek magammal, te örök éhes! világosságommal, őrületemmel, tessék, itt van a nyár, akácvirág s tengerek kék szilvája: a Föld és szeretnélek és szeretnélek.