Egyszer majd ez is elmúlik
Kósa Ferencnek
Egyszer majd ez is elmúlik, |
s nyugodtan nyílnak rám az ajtók, |
hetekig hintáztat majd a szél |
s nem ütköznek össze az órák, mint a vonatok. |
|
Se bedűlt szemek, se vérdarabok |
se mocorgó béka-árnyak a könyvespolc alatt |
Aki enni kér belőlem, enni kap, |
aki világot akar látni, azzal elutazom. |
|
mint háborút átvészelt cimbalom |
Erősebb leszek, mint a vértanúk |
s a földből megszökő szerelmesek. |
|
Elszéledt barátaim is visszatérnek: |
egyikük arca nyugtalan külváros lesz, |
a másiké tanya-rom vagy éppen Európa – |
Lesz egy napunk, amikor meggyűlöljük a bukásunkat |
s ami velünk veszett, velünk támad föl újra. |
|
Egy háznak, egy utcának, egy gyereknek, egy nőnek |
S egy könyörtelen kőre ezt írom: hazám, |
|
|
|