Mindennapi történelem
a füst billegése után az agyat, |
az álmatlanságtól kihűlt csont járatait |
s keresni az utat a kézhez, |
az arc gödreiben a tegnapi hamu maradékát, |
hátha egy madárból fújó szélvész |
s mint nomád királyok: keresni a mindennapos hazát |
egyetlen mosoly sátrában éjszakázni |
és járni idegenül a teremtésben, |
hordani nyakba akasztva az orgonák lombjait, |
és semmit se értve megválni attól, amit szeretek, |
s őrjöngeni azért, amit szerettem, |
arcátlanul, mint saját életem |
|
|