El akarom hagyni

El akarom hagyni, ami nem én vagyok, ami csak rám ragadt, mint utazás pora. Az idő mozdonyfüstje arcomon, jóságos kezek szennye, szegények mosolya. El akarom hagyni, ami nem én vagyok, a rámkérgesedett csöndet, a boldogító zűrzavart, amit tőletek kaptam kölcsön – Elsötétített fejetekből úgy lépek ki, akár a temetőkből. Hiába vártam, nem növesztett szárnyat a test, sem az ágy, e vízözönt uraló Nóé-bárka – El akarom hagyni a szerelmet is, kész vagyok minden árulásra. A mennyei kések helyén magukra hagyott tollpihék remegnek. Meddig fújkáljam őket hideg szájjal, hogy eget és látszatot fuldokolva is megőrizzek? El akarom hagyni, aki nem én vagyok: a lámpasor-gerincű férfit, ki csak ragyogni tudott, rögtönözni gyönyört és sebeket, de az elrendezésbe belebukott. Ősz van, hülyítő köd, türelem középkora. Lecsatolom derekamról a kort: hadd legyek végleg kiátkozott.