Nyári dél

Miféle álom úszkál a szilvafák alatt,   hová a nyár taszít? Arany csordában járnak a darazsak   inni a vályuig. A pajta hűs terem, elhagyott ócska színház,   kellékekkel tele. Kaszák s cséphadarók közé egy paraszt-Hamlet   éppen beillene. Vakít az ól, falára lovat vés egy gyerek   s a lóra katonát. Galamb-álarcban múzsa röppen a földre le   s elvezeti lovát. Egyszerű nyári dél, sárgulsz akár a tök,   szérűkön fölpúpozva – aranykor-végi fényed odaégeti testem   árnyát a kertkapukra. Lehetne vad e föld, játéktalan, borús,   homok- vagy kő-világ, s be jó, hogy mégsem az! Isten helyett rigók   szállnak a kerten át.