Arcomra sárt kenek
| Napok, hetek… |
A csillagos ég: homokóra, |
| megfordítja egy kéz, fogy az időm. |
| Arcomra sárt kenek: ne ismerjetek rám, |
| ha találkoznánk moziban, utcán, hegytetőn. |
|
| Hiába vártam: |
nem vagyok, aki voltam, |
| aki látta a fákat megszületni, |
| vérben úszni a halottakat |
| s elképzelte, hogy a világgal egy napon, |
| mint zsebtükrével, magára marad. |
|
| Nem a nap jött el, nem az a csönd, |
| hanem a szél: mellem kosarát földöntő szerelem, |
| csak a homály bandái jöttek: |
| részeg vadászok, át a földeken, |
| csak a tortahab-szájú szónokok, |
| csak a papírzsák-fejű rémek; |
| rikkancsok, háborús földrészeket lobogtatva, |
| ágyúcső-trombitát hangoltató zenészek. |
|
| Csak a szemhéj alatt összetorlódó keresztutak, |
| ártatlan holtak, elcserélt-fejű társak, |
| szégyeneim, mint hosszú gyászmenet |
| számonkérő kezei hazának és családnak. |
|
| Kőrózsák világtalan szeme tapad szememre – |
| így nézek én is magamba, világtalan. |
| Együtt van minden: életem és halálom, |
| csak az nincs sehol, aki ezt elviselje. |
|
|
|