Házimuri

Arany-zöld bort nyakaltunk harangszájú pohárból, s éjfél felé már minden megkondult, mihez értünk: a félhomályú bura, az üvegtál, az ágyvég – s a szekrényajtó dobján végigszaladt az ujjak zápora, förgetegje. – Gyerünk, a széket szórd ki, legyen helye a táncnak! jaj, meghalnak a lányok, szoknyájuk mennybeszáll majd, szeressük előbb őket. Anakreont is hívtuk, de ő csak rádiózott és egyre sápadtabb lett.