Szabálytalan vers egy földrajztanár halálára

Turista-bakancsban a férfi átgyalogolt a túlvilágra s a felesége most sírva nézi: visszagurult a hátizsákja. Paprika, sajt, kenyér, szalvéta fordul ki félszegen a zsákból s egy Villon-kötet – zöld címlapján hazátlan nőalak világol. – – Tanár úr, kérlek, hova mentél? a túlvilágon nincsen tenger, se föld, se földgömb, arány, lépték, tantárgyadat ott eltörölték. Én láttalak még a katedrán, pucér ujjad, akár a néger, ott futkosott az egyenlítőn, árnyéktalanul, pici széllel… Egy sötét bagoly szárnyverése szemed immáron eltakarja s nem láthatod, hogy vonzó földed, Afrika, e bronzkori balta, hogy vág bele az üveg-század kivilágított éjjelébe. Kígyókoponya, majomcsontváz virít a Hold-sátor előtt – ha arra tévedsz, el ne mélázz, szörnyeket látó faszobrok varázsolják el az időt: rabszolga-századokat űznek föld alá, déltől estelig: szegény négerek erdejéből a gazdag istent kiverik. – – Te, halálontúli turista, holtak közt is földrajztanár, Afrika sivatag nyarából száll föléd egy korom-madár.