Vörhenyes köveken
| Ültem az oroszlánszobor tövében |
| nem tudtam semmit életemről, |
| csak azt, hogy egyszer újrakezdem. |
|
| Verebek ugráltak a fűben, akár a hülyék, |
| fejüket földre húzta néha |
|
| Hallottam: dühös ág ropog |
| mint forradalmakban a géppisztolyok |
|
| s egy lány haja vörösen, mint a vér |
|
| Nem volt még semminek jövője |
| s nem volt már múltja se – |
| a nyár, mint halotthamvasztó izzott: |
| rózsával befűtött kemence. |
|
| Csak a kövekben mozdult valami, |
| csak az elpusztíthatatlan vízben a hidak alatt – |
| rohanó őrültek háza: sárga villamos, |
|
|
|