Sarkadi imre halálára
Pálinka, fanyar alma s kenyér az asztalon. |
Köztük sovány kezed emléke, mint a kés. |
Önkéntelenül is pusztulást idéz |
e zöldbeforduló, korláttalan napon. |
|
Lásd, ez a csendélet maradt utánad, és a |
mozdulatlan sár gyásza, amelyben lépkedek. |
Drámád a föld alatt tovább nem élheted: |
széthasadt koponyád a semmi buboréka. |
|
Ahogy a szél mulandó, mulandó a halál. |
Bűnös vagy, mert te tudtad ezt, s nem hagytál semmi álmot, |
nem hagytad meg a látszat üdvét, ez arany szalmaszálat. |
|
A fák részegségét csodálja egy madár. |
Pálinkát innék veled vagy vért, míg föllángol egy rózsa |
csonton is átderengő értelme s víziója. |
|
|
|