Virágvasárnap

Valahol most egy tulipán-szájú, kicsi szamárka ordibál, hátára odaképzelem magam s vagyok Jézus király. Förgeteg-fehér szilvafák közt máris a borhegyre megyünk, hozsannázó bokrok fölött apostol-felhő jön velünk – – Jártak itt ólom-zord hadak, lánctalpukat a sár fedi, sisakjukon, mint sastojáson, tapos a kis csacsi – Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék homályában bort nyakalunk s kőből-kihasított fejű rokonokkal dúdolgatunk:   Szent István, térdepelj közénk, magyarok térítő királya, nagyobb király térített minket, idők vasából koronája.   De itt vagyunk, de megvagyunk, nézzük, hogy nő a völgyi búza s a szőlővirág hogy kígyózik fölrepedt, égő homlokunkra. Így éneklünk s az ördöglábú asztal lesz majd a nagydobunk – parasztok és Jézus király, egymást karolva mulatunk.