Szőlőhegy, háború előtt
| Akkor még nem volt háború |
| s nem voltak itt ez értelmetlen kövek és gerendák: |
| a pusztulás anyajegyével megjelölt romok – |
| A pincék homlokán, fönt, napóra villogott. |
|
| Egyetlen hosszú nap volt itt a nyár, |
| egyetlen hosszú nap volt itt az életem. |
| Ültem hullámzó cseresznyeágon, drótként kifeszült szeleken |
| s nem is emlékszem igazán: |
| gyerek voltam-e vagy madár. |
|
| Akkor még nem volt háború |
| s nem voltak halottaim, kik az idő törmelékei közt |
| feküsznek, mint a rongybabák – |
| Vasárnapló legények itták a vad novát |
| s nézték a csonka Holdat: isteni rézfokos volt, |
| melyet egy betyár az ég gerendájába belevág. |
|
| Akkor még nem volt háború |
| s nem kellett egyetlen szorongás |
| és egyetlen bosszú bűvöletében élnem – |
| Úszott a Nap a szarvasok szemében |
| s szép neve volt a Földnek, |
|
| Birsalmasárga hegy, pincék és seregélyek, |
| a piros szőlővessző időmön átparázslik. |
| Mindenütt nyár van most is, |
| visszhangot keresek és társakat, hogy éljek. |
|
|
|