Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje,   nem iszik feketét – anyámnak fáj a feje,   nem szed be porokat;   szótlanabb sápadtsággal feji meg tehenét,   szótlanabb sápadtsággal   söpröget, mosogat. Anyámra durván szólnak   jöttment idegenek? anyám az ijedtségtől   dadog és bereked;   sötét kendőjét vonván, magányát húzná össze;   ne bántsa többé senki,   félelmét ne tetőzze. Anyám utakon lépdel   s nem jut el sehova – szegénység csillagától   sebes a homloka;   vállára még az orgona- virág is úgy szakad,   mintha csak teher volna,   jószagú kárhozat. Nyár van égen és földön,   zene szól, muzsika, anyám csönd-sivatagján   el kell pusztulnia.   Gépek, gyártmányok zengnek csodáktól szélütötten,   de egy se futna hozzá:   segítek, azért jöttem. Anyámnak fáj a feje,   anyámnak fáj a semmi, anyám fekete rózsa,   nem tud kiszínesedni.   Egy éjjel földre roskad, megtört lesz majd, kicsi –   Bejön egy madár érte   s csőrében elviszi.