Kék hó, kék madár

Kék a hajnali hó, kék a hajnali szél, kék a nők szeme alján a patkós hold-karéj. Bujkál a villamos, kék barlang most az utca, ha szállna száz madár, gyöngy-villámként suhanna. A hólapátolók körmüket fújják fázva, mert kék az is, mint széthullt csillagok kék szilánkja. Megyek munkába reggel, nincs semmi vígaszom, csak a hó katonazenéje a csontkemény hídon. Asszonyom fölkel, mosdik, csipogó vize kékes – kintről ibolya árnyak hajolnak a szeméhez. Megáll és rámgondolván egy percre meg is retten: nem keresem-e sorsomat ibolyakék szemekben? Aztán egy nagyot sóhajt, továbblép s tűnődően dúdol egy kék madárról, ki sétál kék mezőben.