Kutyakiállítás

Princz olvasta a vasárnapi újságban: aznap országos kutyakiállítás lesz a bőrgyári sporttelepen; a városi közlekedési vállalat pedig üzemi pszichológust alkalmaz. Princzet mindkét értesülés elgondolkoztatta. Egyrészt nagyon szerette a kutyákat, foglalkozását tekintve pedig éppen pszichológus volt. Elképzelte, esetleg munkahelyet változtat, otthagyja az értelmileg fogyatékos gyermekek otthonát, s csak utazik, utazik a villamos vonalain, némán tanulmányozza az utazóközönség kedélyállapotát, majd tapasztalatairól beszámol munkaadóinak. Mindezt persze szép pénzért.

Még el is mosolyodott, amikor később egy tömött villamoson utazva a bőrgyári sporttelep felé, azon kapta magát, hogy máris elképzelt új munkakörben érzi magát, és az utasok megannyi rezdülését figyeli. De aztán sietve elhessegette gondolatait, és közönséges utasként kibámult az ablakon. A sporttelep felöl már idehatolt a csaholás, a hangáradatot a villamos csörömpölése sem tudta elnyomni. Úgy látszik, a kiállított kutyák, amint megpillantják egymást, féltékenyen kerülik a barátkozást, s egy ilyen, az eddigi neveltetésüket igazoló díszszemle sajnálatos acsarkodássá fajul.

Princzet nem az állandó és egyre fokozódó erővel megújuló csaholás, hanem a villamosokról lezúduló s a bejárat előtt tolongó tömeg látványa riasztotta el. Ezért nem is vegyült el a tömegben, hanem nyugodtan tovább sétált, át egy kicsi réten, egyszerűen kisétált a városból. Nem túlságosan messzire, csak egy kisebb, fákkal tűzdelt halomra, ahonnan pontosan a bőrgyári sporttelepre látott, a forrón ünnepelt kutyákra. Erről a helyről egyébként távcsövön akár labdarúgó mérkőzést is meg lehetett volna tekinteni, ráadásul a természet jótékony közelségében. Princz nem számított erre a kis sétára itt a dombtetőn, távcsövet sem hozott magával. Egyébként is pedigrés kutyák távcsövön keresztül? Kissé kiábrándító.

De hát nem is ez volt a fontos most, hanem a természet közelsége, meg az, hogy Princz talált maga előtt fűben hat darab gyönyörű gombát, hat darab fehér gyilkos galócát. Ezeket úgyszólván minden gondolkodás nélkül, bocskoruknál fogva kiemelte a fűből. Ha már így áll a dolog, s a véletlen erre vezérelte, ma nem kosztol vendéglőben, mint ahogy vasárnaponként szokta, hanem kisüti ezeket a csiperkéket vagy mi a fenéket, esetleg üt majd rájuk egypár tojást. Utána egy kupa bor.

Ingét kihúzta nadrágszíja alól, csücskénél fogva megemelte, ide helyezte a gombákat, s mint valami szánalomra méltó házaló, indult lefelé a fákkal teletűzdelt dombról. A sporttelep közelében aztán talált bőven szélfújta újságpapírt, szakadt műanyag tasakot, ezekbe csomagolta a hat darab pompás fehér gyilkos galócát.

Hóna alatt ezzel a finom ebéddel most már akár megtekinthetné a kutyákat is. De a tömeg csak nem ritkult. A hangosbeszélő időnként bemondta a díjnyertes kutyák nevét, pontos címét; a bejárat előtt érkezők és távozók álltak csoportokba verődve, címet cseréltek, naptárakat böngésztek a tüzelés és fedeztetés bejegyzett időpontjaival.

Úgy nézett ki, ezen a derűs vasárnapon ott van a város színe-java. „Engem kivéve”, gondolhatta Princz, és batyuba kötött ebédrevalójával továbbindult. Bizony, talán még a pecérek is eljöttek ezen a fegyverszüneti napon, ünneplőbe öltözötten, szájuk körül bujkáló, elnéző, ám csikorgó mosollyal, izzadt tenyerükben kardvirágcsokrokat szorongatva.

A villamoson már változóban volt a hangulat. Az utasok – nem is véletlenül – ráléptek a díjnyertes ebek mancsára, a sértett gazdák a kiváltságaikat igazoló okmányokat lobogtattak, és üvöltöztek; a kutyák csak ugattak.

Princz a peronon utazott, az előtér jótékony szellője borzolta haját. Eszébe jutott az a meghirdetett állás. Hát ő abból nem kér, kellemetlen, lehangoló foglalkozás lehet: újból és újból fölmérni ennyi ember kedélyállapotát. Hát nem, ez annak való, aki ilyen gyanúsan olcsó ügyekben leli örömét.

Ő mindenesetre megmarad az értelmileg fogyatékos gyermekek mellett, velük néha kiutazik bérelt autóbuszon a közeli erdők egyikébe, és igyekszik fölhívni laza kis figyelmüket a vörösbegyekre, a galacsinhajtó bogarakra, virágokra, a bocskoros meg galléros illatozó gombákra – egyszóval a természet szépségeire.