Figyelmes hajóskapitány

Egy Petke nevű, igen alacsony növésű fiú, pár nappal sikeres érettségije után hajóra szállt. Rokona volt a kapitány, aki úgymond jutalomútnak szánta ezt a kirándulást. A jutalomút Petke számára különféle előnyökkel járt: alacsony termetét a kellemetlen bámészkodók elől elmenekíthette a szárazföldről; kedvére fuvolázhatott saját kabinjában a kiterjedt folyóvíz fölött, közben beláthatott az Al-Duna part menti nádasaiba, a települések piszkosfehér falaira, vámhivatalokra és hajózási irodákra, barna ajtókeretek tövében kuporgó tányérsapkás rakodómunkásokra, kövér kikötői macskákra. És egyáltalán megismerkedhetett ezzel a vénséges vízi járművel s azzal a lassan oldódó szorongással, ami erőt vesz az emberen, amikor imbolygó vizekre száll.

Teherhajó volt, így berendezéséből hiányoztak azok a kellékek, amelyek az utasok időtöltését a leírásokból ismert módon változatossá teszik. A fuvolázó Petkét ez nem zavarta, megelégedett a szutykos hajókötelekkel, a horkoló matrózokkal s rokon kapitányával, akit a szárazföldön hétköznapi, semleges bajusza itt a parancsnoki hídon amolyan vén folyami mackóvá tett. Petkét csak az bántotta, hogy megállás nélkül siklanak el a part menti látványosságok előtt, s már-már úgy tűnt, csak a hal- és iszapszaggal belengett városok elmaradozó képével marad.

Mégis, egy reggel Petke arra ébredt: a hajó áll. Most egészen közelről látott egy hajózási irodát, egy vámhivatalt és kövér kikötői macskákat. És egy lapos, földszintes épületet, málladozó homlokzatán ezzel a kopott felirattal: „Krompor & Talp”. Fura nevek voltak, két fura nevű ember társult valamikor egymással. Az épület előtt tányérsapkás rakodómunkás üldögélt, és fehérre festett tonettszéken egy egészen négeresre göndörített hajú lány, karnyújtásnyira falnak támasztott gitártokkal. Az egykori Krompor & Talp-féle cég kapuján éppen egy pianínót toltak kifelé, golyóscsapágyon gördülő kicsi szekéren taszította két munkás, s miután elhaladtak mellette, a göndörített hajú lány is felállt, és a gitártokot átkarolva utánuk indult. Petke jól látta, amikor leugrott a székről, alacsonyabb maradt, mint a szék támlája. Alig volt nagyobb a lány, mint a gitártok, amit két rövid karjával átölelve cipelt.

A hajót nemsokára eloldották a parttól, Petke tudta, a lány a fedélzeten maradt. Először látott hozzá hasonló termetű embert, először látott ekkora lányt. A kabinablakból még rálátott az elmaradozó homlokzatra, s arra gondolhatott: ez hát a Krompor & Talp-féle lány.

A rokon kapitány már reggeli előtt beült az étkezőbe, a szokottnál díszesebben terített asztal mellé, jobbján a göndör hajú lánnyal. Már csak Petkére vártak.

A kapitány finom mosollyal mutatta be őket egymásnak. A lány, mondotta, nemrég érettségizett, jutalomútja ez neki. Úgyanúgy, mint Petkének. A Krompor & Talp-féle lány közben fesztelenül nevetett, és Petke termetét méregette kissé szánakozó tekintettel, nyilván mulatságosnak találta. Petke is kicsinylő mosollyal kutatott tekintetével az abrosz alatt, vajon meddig lóghat ennek a fura szerzet lánynak a lába.

Reggeli után egy Petke számára ismeretlen kabinban üldögéltek. Ide állították be a pianínót, amelyet kora reggel befuvaroztak, ott hevert a Krompor & Talp-féle lány gitárja, a falon pedig majdnem életnagyságú képen maga Elton John tekintett rájuk piros szemüvege mögül, sárga overallban, fekete pelerinben, ezüst cilinderben, üvegtalpú cipőben. Hangszóróból fülledt remegéssel tört elő a High-flying bird dallama. Bizonyára a rokon kapitány figyelmessége lehetett, aki remélte, hogy a zongora-lovag bűvölete enyhíteni fog a jutalomutasok tartózkodásán. Figyelmességéhez tartozott, hogy néha kopogtatás nélkül lábujjhegyen lépegetve rájuk nyitott, rumos kávét és Sternburg sört hozott. Közben megjegyezte, nem ártana, ha betanulnának néhány kedves zeneszámot, hisz zongorázni mindketten tudnak, nem árt, ha késedelem nélkül próbálni kezdenek. Nincs ennél hasznosabb időtöltés.

Petke fuvolázott, a Krompor & Talp-féle lány gitározott, felváltva zongoráztak. Az első próba Befejeztével Petke, amikor az ajtóban udvariasan előreengedte a lányt, hogy előzékenységének nyomatékot adjon, tenyerével a derekához ért.

– Közöttünk nem lehet szó semmiről – mondta hirtelen a lány, félig hátrafordulva. – Nekem felnőtt barátaim vannak. Egy-hetvenhatosak, egy-nyolcvanasak.

Petke elvörösödött, és nem felelt semmit. Sokáig ácsorgott a parancsnoki híd körül, leste a kapitányt, hogy minden bonyodalomnak elejét vegye, hogy sürgősen megmagyarázza viselkedését. Mozdulatát félreértették, ő csak udvariasságnak szánta, nem történt kísérlet a testi közeledésre. Közben látta, a korlátnak támaszkodva a Krompor & Talp-féle lány kuncog és vigyorog, rázkódik fején a göndör hajkorona. Ez Petkét egy kicsit bosszantotta, egyszersmind meg is nyugtatta: a lány büszke, de nem haragtartó. Oda is jött hozzá a lány:

– Muzsikálni azért együtt fogunk – mondta. – Azt igen. Egy másik reggelen a hajó megint állt. Mélyéből ládákat emeltek ki a partra. A kapitány aznap Petke és a Krompor & Talp-féle lány társaságában a rakpart közelében, egy piactéri kerthelyiségben reggelizett. Ikrát ettek, közben sört kortyolgattak. Végig lehetett látni az egész déli rakparton, majdnem teljesen elborította a fejeskáposzta és a görögdinnye. A káposzta állt magasabb halmokban, vonulatai a környező lacikonyhák ereszéig emelkedtek, s onnan, ahol lankái végre elültek, időnként egy-egy fő kilépve a többi közül, egymagában gurult a villamossínek felé. Ott a kerekek vagdalékká szelték őket. Rothadt káposztaszag volt az egész rakparton.

Petke meg a lány is az eltévedt káposztafejeket bámulták, ahogy a villamos kerekei alatt ropognak. Csak nagy ritkán pillantottak a kerthelyiség szomszédságában álló vándorcirkusz ponyvájára, a tákolmány oldalán lógó nagy betűs feliratra:

„Hangszerismerő férfi és női törpét próbaidőre fölveszünk.”

Ilyenkor elvörösödtek, lopva pillantottak egymásra a cinkosság villogó színei nélkül, mélységes szánakozással. A kapitány bal tenyere Petke jobb kezén, jobb tenyere a Krompor & Talp-féle lány bal kezén pihent.

– Ez rengeteg pénzt jelenthet – mondta mély rokoni hangján. – Szerencsés véletlen. Pusztán érettségivel ma nem sokra mégy.

A Krompor & Talp-féle lány reménytelenül fölnevetett. Petke komor maradt, szabadon maradt kezével az abroszt gyűrögette.

– És a mama tudja? – kérdezte halkan.

A hajóskapitány bólintott:

– A mama boldog – mondta.