Tudnivalók a szénégetőkről

Azok a szurtos szénégetők a füstös boksák körül dolgoznak. Nem is szenet égetnek, hanem fát, nem is égetik, csak senyvesztik, addig, amíg valódi faszenet nyernek belőle. Ruhájuk füstszagú, hajuk füstszagú, szemöldökük töve kormos, fekete a körmük feketéje.

A boksák körül a szénégetők ormótlan fekete, fatalpú bakancsban járnak, ha az erdőre indulnak, gumicsizmát húznak. Ha megtérnek az erdőről, levetik a gumicsizmát és lilára pácolt lábukat hideg patakvízben áztatják. Onnan mezítláb térnek az eresz alá, közben gyantás lesz a talpuk, mint a medvének.

A szénégetők, ki tudja miért, nem járnak málnászni. Pedig a füstölgő rakások tájékáról éppen odalátni a bozontos málnavészre, a hínárosan ködlő oldalakra, mackóruhás, feketekendős málnaszedő asszonyokra. A szénégetők arrafele sem néznek.

De amikor a mackóruhások hazatérőben a boksák közelébe érnek, a szénégetők elébük állnak, kiveszik kezükből a málnával tele vedreket és leteszik a földre. Leveszik az asszonyokat a lábukról, őket is leteszik a földre, valami kis bolyra vagy túrásféleségre, és bizonyos ideig rájuk feküsznek.

Aztán lecsurgatják a megereszkedett málna levét, és megisszák. Ettől erőre kapnak. Az egyik mackóruhás fényes bábakalácsát nyes magának a fű közül, kitűzi feketekendős homlokára. Tündökölve ballag a többi között lefelé a völgyön, hazafelé. A szénégetők kiöltik utánuk a nyelvüket.

A szénégetőkben nem dúlnak indulatok, nem gyűlölnek ők senkit és semmit. Hacsak a nagy őzlábgombát nem. Mert ha a boksák mögött ráakadnak, tüstént fölrúgják ingerülten, hogy gyanúsan nagy, vedlő kalapja messzire gurul. Akkor utánamennek és ormótlan fatalpú bakancsukkal jól megtapodják, míg síkos lesz tőle a föld. Pedig kiránthatnák maguknak vacsorára, lisztes tojásban, forró zsírokban.

De a szénégetők nem gombát, hanem grízes laskát esznek vacsorára. Nem kell hozzá, csak gríz és laska. Gríz van, laska van. Jó étvágya van a szénégetőnek. Amikor szagos pálinkát isznak, muslicák gyűlnek szájuk köré, a leheletükre.

A szénégetők igencsak fülelnek, amikor hangokat hallanak az erdőből. Ők onnan tanulnak. S amikor az aljnövényzet szövedékén át közelít a hang, egy férfi mondja egy nőnek: unalmas vagy, mint egy bruknerszimfónia, akkor a szénégetők összenéznek. Bruknerszimfónia, bruknerszimfónia – ismételgetik vigyorogva még heteken át, amíg el nem felejtik.

Mert ők nem tudják, mi az unalom. A szénégetők, amikor nem fát senyvesztenek, hogy faszenet nyerjenek, amikor nem nagy őzlábgombát rugdosnak, amikor nem mackóruhás asszonyokkal foglalkoznak, többnyire alusznak.

A szénégetők fából és kőből épült, kátránypapírral fedett kunyhóban alusznak pókokkal, fülbemászókkal, denevérekkel, mogyorós pelékkel és különféle pockokkal. A pókok, a fülbemászók, a bőregerek, a pelék meg a különféle pockok már kezdik megszokni a szénégetőket.