Új bútor

Cservenszki korán kelt, megetette a kutyát, megetette a nyulakat, aztán befogott a szán elé egy kölcsön-lovat. Egész délelőtt meleg trágyát hordott a keskeny, sovány földekre. Nagy fekete halmokba lapátolta le a fagyott hóra. Amíg a trágya gőzölgött, testes dolmányos varjak köröztek fölötte, de már délire megtelepedett rajta a dér.

Hazament, két veder langyos vizet öntött a szán aljára, s tisztára seperte. Bekecsbe öltözött, a kölcsön-ló nyakába csengőt akasztott, fölállt mögéje a szánra, és elindult a falu felé. A borbélynál kikötötte a lovat a villanypóznához, betért a műhelybe. Kinyíratta a nyakából a hajat. A borbély megemlítette Cservenszkinek, hogy valami kamionsofőr kereste. Cservenszki már tudta, hogy egy kamionsofőr kereste. Tovább is indult.

A Repedő-patak kanyarulatánál az út valamennyire kiszélesedett. Ott látszott valami nagyfene teherautó abroncsainak a nyoma a hóban. Látszott a forgó kerekek alatt feketére jegesedett hó s a próbálkozás Z alakú nyomai, amíg végre nagy nehezen megfordulhatott. És persze, ott állt a hóban a fényes bútor, amit haza kellett szállítania. Egy böhöm, sárga kőrisfaszekrény, darabokra szedett súlyos, támlás ágy, székek, kövér párnák és dunyhák, végül egy irdatlan nagy tükör. A rakomány mellett a hóban egy szerény, régi, pántos bőrönd. Ezt még ő adta a lányának, amikor elköltözött. A többit, azt már mind a lánya szerezte, amíg élt. Ezt a sok rémséget, ami most rá maradt.

Nekilátott és fölrakta a szánra az utálatos nagy darab bútorokat. Nem is igen bánta, ha itt-ott megkarcolódnak. Örült, hogy fölfér minden. Neki sem jutott hely az ülésen, csak a szán oldalán, pontosan az irdatlan nagy tükör mellett. Cservenszki a tükörben látta a teljesen megváltozott tájat, a patakon túli, ellentétes irányba fölfutó erdőt, gőzölgő kicsi kölcsön-lovát s a meg-megingó tájképen saját magát. Olyan rossz volt, hogy beleszédült. A borbély tükre volt eddig a legnagyobb, amit látott. Akkora volt, mint egy képeskönyv.

Mire undok rakományával hazaért, beesteledett. A konyhából kiszüremlő fény mellett lassan, kényelmesen becipekedett. A tükör a konyhában maradt, de máris kicsalta oda az idegenné vált belső szoba képét. Látta Cservenszki saját magát, saját boldogtalan arcát, s szinte látta magát, mennyire éhes. Reggel óta nem evett.

Vizet tett a kemencére, aztán kiment a fészerbe. Kiemelt egy meleg nyulat a ketrecéből. Látta magát, a konyhában, a konyhai tükörben, amint mosdótálat helyez a küszöbre, s fölötte elvágja a nyúl nyakát. Amint hátsó lábával a gerendához szegezi és megnyúzza. Látta a küszöb alá dobott bőrt, ami most már csak akkora, mint egy macska. És tovább magát, amíg a nyulat földarabolja és megkészíti paprikásnak, amint málélisztet tölt a buzgó vízbe és megkészíti puliszkának.

Ha nem is nézett a tükörbe, látta, valaki, aki nem lehet más, mint ő, a paprikás fölé hajol, és a forró kanalat a szájához közelíti. Aztán visszaengedi a lábosba. A lábost befödte és kitette a szellőztetőablakba. A puliszkát kivitte a kutyának, aztán megetette a nyulakat. Végre kiolthatta a lámpát. Végre nem látta magát.