Az albérlő

A csónak nem fért be a kapun, ezért a bizottság combig érő vízben, gyalogosan gázolt be az udvarra. A jól megépített betonház és az alacsony nyári konyha között, mint valami kis szorosban, hordók és ládák rekedtek meg.

– Konzervgyári hordók – mondta az egyik bizottsági tag.

– Nézzünk csak körül – mondta a másik.

A betonház falán az ablakok szintjén húzódott a barna iszapos csík, hajnalban még ott locsogott a folyó vize. De a nyári konyha rojtos kátránypapír fedele az ablakok magasságában végződött. A nyári konyha horpadt fala egészen barna volt, a nyári konyha falán nem volt iszapos csík.

A házigazda, amikor meglátta, hogy bizottság van az udvarán, alsónadrágban legázolt közéjük. Elrugdosták a lebegő hordókat, majd ketten kiemelték a nyári konyha ajtaját.

– Ez kicsoda? – kérdezte az egyik bizottsági tag, amikor a benn megrekedt vízzel egy pizsamába öltözött test ütődött a lábuknak.

– Az albérlő – mondta a házigazda, és kissé elvonta az útból egyik lábát. A többiek nadrágban és magas szárú gumicsizmában voltak.

– S a holmi odabenn?

– A holmi az enyém.

A kiborult kertajtó mögött a szilvafákon rongydarabok, sárrögök és mindenfélék ültek, mint odasereglett madarak. Közöttük áttetsző függönyként szalma csüngött, akárcsak valami trópusi kis bisztró bejárata körül. Erről érkezett egy lány, kezében egy szál kolbásszal. Nem volt rajta semmi, hacsak nem valami ruhaféle a rászáradó szenny, ami most olyan mintázatot mutatott, mint a turistatérképek szintgörbéi. A bizottság felé tartott, mivel arrafelé sejteni lehetett egy utcát, és megállt, kezében az egy szál kolbásszal.

– Hová megy? – kérdezte az egyik bizottsági tag.

– Haza – mondta a lány.

A házigazda igazított az alsónadrágján, a kert felé kémlelt, de a lány egyedül érkezett.

– Ugyanis nem aludtam otthon – egészítette ki előbbi válaszát a lány.

Az egyik bizottsági tag levetette a köpenyét. Alatta pizsamakabát volt.

– Vegye magára – mondta.

– Nem fázom – mondta a lány, löcsbölve megkerülte az albérlőt és a bízottságot, és kigázolt az utcára.

– Megmoshattam volna neki a kolbászt – mondta készségesen a házigazda. – Van még egy darab kenyerem is.

– Azt is megmoshatta volna – mondta az egyik bizottsági tag.

– Hagyja – mondta a másik. – Jó, ha az ember kezében van valami. Ön talán éhes?

A másik bizottsági tag füzetet vett elő és jegyezni kezdett. – Siessünk, Balázs, hisz még csak az elején tartunk.

– Írjad – mondta a másik. – Kilenc hordó. A környéken, de különösképpen közelükben érezhető szag után majdnem bizonyos, hogy konzervgyári hordókról van szó.

– Tudna valami részleteket? – fordultak a házigazda felé.

– Nem, nincsenek részletek – mondta a házigazda, és közben a távozó lányt nézte, amint a hátára fölcsapódó lé fehér öblöket mos a szenny szintgörbéi közé. Aztán hozzátette:

– Az albérlőm igen mélyen alvó ember volt.