SétarepülésA manikűröslánynak itt nem sok dolga akadt. Szokása szerint délután mindig betért a fodrászat melletti kávézóba. Egy ilyen alkalommal a pult mellett magas fiatalember várt a kávéra. A lány, ahogy a férfi kezére pillantott, látta: még nem volt a vendége. Fekete, fényes bőrzeke, sportosan rövidre nyírt haj, napbarnította, kemény arc. Ez valami komoly motoros lehet. A bőrzekés fiatalember viszonozta a pillantását. Egy konyakot is a kisasszonynak – mondta. Aztán elbeszélgettek. Amikor egy másik bőrzekés fiatalember érte jött a kávézóba, udvariasan bemutatta, aztán elköszöntek. – Akkor hát holnap reggel. – Jó modorú, illedelmes fiúk. Az épülő drótkötélpályához helikopterrel szállították a nehéz pilonokat, a pilonok talapzatához a betont. És egyáltalán mindent, ami ezen a magashegyi terepen az építkezéshez szükséges. A manikűröslány reggel hat órakor a sportpálya szélén várakozott. Amikor a helikopter leszállt, a hirtelen támadt széltől köpenyébe fúrta a fejét. A fiatalember most tetőtől talpig bőr-overallban volt, a fülke ajtajából integetett. Benn ült az a másik is, az is tetőtől talpig bőr-overallban. Az volt a navigátor. – Siessen, kedvesem. Csak észre ne vegyenek. Az állomási rakodó fölött a gép alacsonyra ereszkedett, ott várakozott a levegőben, amíg a lecsüngő huzalokra erősítik a tartóoszlopot. Aztán elrepültek. Körülröpködték a hegyeket, s az erdőbe irtott meredek, csupasz sávokra lerakták a hatalmas acélszerkezeteket. Délig legalább tizenötször fordultak. A drótkötélpálya egy meredek sziklafalakkal övezett kicsi fennsíkra vezetett. – Tudod, nem szabad leszállnom – mondta a pilóta. – De azért a kedvedért megpróbálom. A fennsík peremén le is szálltak. A levegő megsűrűsödött a légcsavar alatt, s a borókák seprűs lombját odanyomta a földre, a fűbe. Miután kiszálltak, közelről már látták, nem is fű volt az, hanem csupa áfonya. – Szedd tele a kapucnidat, kedves – mondta a pilóta –, addig mi fordulunk egyet. A helikoptert a rakodónál a parancsnok várta. Kezeit lóbálva integetett: leszállni a sportpályán. – Mi az öregisten – morogta a pilóta. – Leteszitek a gépet – kiabálta a parancsnok. – Tessék? – Leteszitek a gépet. Leteszitek Bányán a gépet, és bevisztek engem is. – Tessék? – Szálljatok le a pályán. A pilóta rugdosta a navigátort. Az csak nézett kifele a gömbölyű üvegen, és fújdogálta maga elé a füstöt. – Most mi a rabok izéjét csinálok – morogta a pilóta, miután fölszedték a parancsnokot. – Felejtsd el hamar – mondta a navigátor. Bányán letették a parancsnokot, letették a gépet. Este már ott kávéztak bőrzekésen egy kis kedves csehóban. Egy-egy konyakot is kértek. – Hány óra? – kérdezte a pilóta. – Még csak háromnegyed nyolc – mondta a navigátor. Az egyik sarokban kicsípett lányok üldögéltek. Nézték ezt a két bőrzekés, rövid hajú fiatalembert. Ezek aztán a komoly motorosok. – Most hány óra? – kérdezte később a pilóta. – Most már sötét van – mondta a navigátor. Aztán a navigátor a lányok felé kacsintott. – Látod azt, amit én látok? – Kérlek – mondta a pilóta. – Most az egyszer. – Miért? Csak neked szabad? – Kérlek – mondta a pilóta. – Ne buzeráld az agyamat. Szürcsölgettek: egy korty konyak, egy korty kávé. Később a navigátor elsétált a pultig, és kihozott a barátjának egy adag tejszínhabos áfonyát. – Ne haragudj – mondta. – Tudom, hogy ez a gyengéd. |