A borbély hazatérése

Barna novemberi estén, egy rönkszállító teherautón tért vissza a borkúti borbély. Jó hat hónapja távozott, senki sem tudta, hova, s úgy nézett ki, már el is felejtették. Szomszédja meg is ijedt, amikor váratlanul rányitott és elkérte tőle a fejszéjét. A lakat kulcsát ugyanis távolléte alatt elvesztette. Lámpát gyújtott, benézett a szekrénybe, az elfüggönyözött polcokra és a faragott ládába. Az asztalon egyszemélyes teríték volt, tompa színűre száradt tányérral s egy lábossal, aminek fedelét kissé megemelte a penész. Közben tehát a felesége is kereket oldott, s távozása előtt még egyszer megreggelizett. És most rettenetes hideg volt a házban. Fáskamrájáról is leütötte a lakatot, behozott egy öl fát, jól megtömte a kályhát, és alágyújtott. A lábossal, rajta a penészen remegő fedővel elsétált az udvar végébe, és bedobta a patakba. Aztán a kerítésen átlépett az italmérés udvarára, onnan az ivóba, ahol megmelegedhetett.

A csapos nagyot nézett, amikor a borbély, mintha mi sem történt volna, elébe állt s egy fröccsöt kért tőle. Amíg kimérte az italt, hol fölvonta, hol összevonta szemöldökét.

– Hát te merre jártál? – kérdezte.

– Nem mindegy? – felelte a borbély. – Egyébként fürdöm szanatóriumban.

– Mindenki fürdőre jár – mondta a csapos. Legalábbis azok, akik nem mondják meg az igazat. A borbély egy hajtásra kiitta a poharat. Máris tolta a csapos felé, hogy töltse tele neki. Amíg a csapos a bort és az ásványvizet mérte, a borbély a csapos fejét nézte, a rövid kefefrizuráját.

– Te jól nézel ki – mondta. – Kicsoda nyír téged?

– Nem mindegy? – legyintett a csapos. – Egyébként azok ott ketten. – És a terem mélyébe mutatott, ahol két tömzsi idegen poharazgatott. – Az új borbélyok.

A borbély a pult mellől méregetni kezdte őket.

– Talán még engem is megnyírnának – mondta tréfálkozva –, ha netalán rászorulok. – És kért még egy fröccsöt.

– Ha megfizeted, biztos meg is nyírnak – mondta a csapos.

A borbély vette a poharát, elbotorkált az asztalok és székek között, egyenesen a terem végébe, ahol azok ketten ültek. Húzott magának egy széket, leült, és hol egyikre, hol másikra nézett. Nagy sokára aztán megszólalt:

– Valamit hallani lehet itt magukról. Igaz?

Azok csak csendesen bólintottak.

– És hogy megy a bolt? – kérdezte a borbély.

Azok csak csendesen bólintottak, forgatták kezükben a poharakat.

– Látom, ketten vannak – mondta a borbély. – Maga inkább nyír, maga pedig inkább borotvál. Eltaláltam?

– Éppen fordítva – mondták azok ott ketten.

A hazatért borbély rendelt még egy rundot. Csendesen poharazgattak, s közben a terem majdnem kiürült.

– Maguk ketten csak egynek számítanak – mondta később a hazatért borbély. – De még így is sokan vagyunk.

– Sokan – bólintott a két borbély. Rendelteltek ők is még egy rundot.

A csapos lerámolta a pultot, és kinyitotta az udvarra vezető ajtót, ahol a terem melege gőzölögve találkozott a hideggel.

– Nehéz szívvel mondom, amit mondok…

– Azt elhiszem.

– De valaki el fog menni innen.

– Bizony. Még holnap.

– Még reggel. Még szürkületkor.

– Ketten fognak menni.

– Csak maga egyedül.

– Gondoljuk hát meg.

– Gondolják meg maguk.

– Gondolja meg maga.