Trópusi éjszaka

A nagy, kerek, sárga hold lassú, permetező sugárzásával eltakarta a csillagokat, hamvas rézszínűvé tette a felhőtlen eget, bevilágította a messzi réteket, szénaboglyákat, cserjéseket, barna fenyőket, s álmatlanító csendet eresztett: a tájra. Ebben a nyugtalanító langyos mozdulatlanságban úgy tűnt, észrevétlen lassúsággal minden magába ülepedik, minden éppen párolog a hold aznap éjjeli fényében.

A vizek fölött is megrekedt a langyosság, csak akkor rezdült, ha a berekben fölcsattant egy-egy madár, s ilyenkor az egész belátható táj váratlan arcával ismeretlen messziségeket sejtetett. Talán ilyen lehet egy trópusi éjszaka.

Látni lehetett tenyérnyi lepkéket igyekezetükben, hogy a holdat körülrepdessék, a cserjés fölött surrogó színes farkú, tyúkszerűen kövér madarakat, látni lehetett nagy, szőrös leveleken tántorgó, egymásba kapaszkodó bogarakat, s ahogy hátukon rézszínűen megcsillan a fény.

Látni lehetett a kupeckedő Redniket, amint az ajtófélfába fogózva gatyásan leereszkedik a lépcsőkön, átgázol az alig harmatos füvön a kerítésig, kivesz belőle egy rudat, majd átlépi, a kiszáradt keréknyomok mentén elmegy a gyógyszerész Rednik vaspántos ablakáig, és rövid megfontolt várakozás után bezörget.

Látni lehetett a gyógyszerész Redniket az ablak üvege mögött, majd kezét a nyitott ablakban, amint a kupeckedő Rednik keze felé közelít.

Látni lehetett a borbély Rednik különcségből tartott szamarát, amint az istálló előtt toporzékol, majd a borbély Redniknét, amint hálóingben dagadozva az udvarra engedi a szamarat, és maga is nyugtalanul topogva kivárja, amíg a tyúkok kapirgálta, harmattól levert porban többször meghempereg.

Látni lehetett kitárt ablakok mögött más, hálóinges, telt asszonyokat, amint reménykedve kortyoltan a levegőből, s a forgalmista Redniket, amint fedetlen fővel, nagy nyolcasokat írva elkarikázik alattuk.

Látni lehetett volna Rednik Áront is, amint fölmálházott lovával, az erdőből kiérve, az első hófolt alá érkezett. De őt nem látta senki.

Ugyanekkor látni lehetett, kelet felé bizony már dereng, s a hold sem a régi, kopott téglaszínben merül el a partjait ellepő lila, áfonyás-tejszerű égben. Látni lehetett, nem trópus ez, csak mérsékelt szárazföld, friss reggeli széllel.

Nem lehetett látni egy egeret, amely pedig nem is olyan rég, az elmúlt éjszakán evickélt át a reménytelen messziségű hófolton. Csak a nyoma látszott a már majdnem reggeli fényben, jelentéktelen volt: mint egy zsinegvégre kötött játékegéré.