Várakozás ikrekre

Steckó Jakab háza a kaszálók között állt, a hegyoldalon, tiszta időben be lehetett innen látni a távoli állomásra, a befutó vonatokra. Jobb szemű ember a leszállókat is láthatta, s ha fehéren sütött a nap a peronra, meg is számolhatta őket.

Steckó Jakab a kerítésének támaszkodva nézegetett a völgybe, nézte a leszállókat, amint az elébük érkezett egylovas szekereken elporoszkálnak, vagy tömött, sötét csoportban várakoznak a helyi buszjáratra.

Miután abbahagyta a nézelődést, lerúgta cipőjét, megragadta a konyha előtt álló két egyforma széket, amit az előbb kapott kölcsön egyik távolabbi szomszédjától, és mezítlábasan bevitte őket a házba. A kitárt ablakok, a keményített függönyök és frissen leolajozott bútorok között még ott lebegett a súrolt padló illata. A két faragott támlájú szék a néhai ruszkovai asztalos műve volt, ünnepre való darabok. Szorosan egymás mellé helyezte őket az asztalfőn, majd szinte lábujjhegyen ment ki a szobából. A konyhában egy lócára kikészítve várt két egyforma törülköző, két egyforma cseréptányér és két fakéreggel bevont ivókártya. Ikreket várt vendégségbe.

– Rokon gyerekek – mondta –, orsovai gyerekek, s most beígérték magukat egy kis ismerkedésre.

Ritkaság rokonok között, de előfordul: eddig még soha nem találkoztak. Arról lehet majd felismerni őket, hogy ikrek. Mielőtt a ruszkovai asztalos székeit megszerezte volna szomszédjától, lenn járt a faluban, két egyforma kifestőkönyvet vásárolt, s egy-egy doboz hatlejes színes ceruzát tizenkétféle színnel. Ezt ajánlották neki az ikrek számára a boltban. A poharaspolcon a többi között két valóban gyűszűnyi pohárka állott. Ennyit kóstolhatnak majd meg az ikrek.

Később lóháton feljött az egyik Steckó öcs az állomásról, az érkező vonattól. Ezzel nem jöttek, mondta, sajnos, ezzel nem érkeztek egyforma emberek. Talán majd az éjszakai személlyel.

Erre aztán hamar töltögetni kezdtek a pohárkákba, úgy hogy egy idő után egészen kellemesnek érezték ezt a várakozást. Elszállt belőlük az a titkolt rettenet, ami ismeretlen rokon érkezését megelőzi. A Steckó öcs közben hanyagul lapozgatni kezdte a kifestőkönyveket. Megjegyezte, hagy számítása szerint ezek az ikrek már közel járnak a negyvenhez.

Ugyan, mondta Steckó Jakab, ha ikrek, akkor gyerekek. A felnőtt már nem iker. És talán fordítva. És lapozgatták a kifestőkönyveket, nézegették a kifestésre váró háziállatokat, libákat, tarka teheneket, aztán a ragadozókat és különböző nagy levelű délszaki növényeket.

Készen kifestve majd jobban örülnek neki, jegyezte meg a Steckó öcs. Miért is ne. És meg is ragadott hamar vagy két ceruzát. Most ne bántson, kérem, ne zavarjon, figyelmeztette bátyját, s az ikreknek való székekkel elkerítvén magát, lázasan festegetni, színezni kezdett. Valahányszor elkészült egy-egy kifesteni való állattal, megmutatta Steckó Jakabnak. A háziállatokat mindkét könyvben hamarosan kifestette. Aztán nagy későre szedelőzködött, és ellovagolt az éjszakai személy elé. Ezzel talán csak megérkeznek azok a kurva ikrek, mondta.

Steckó Jakab kezében elég ritkán járt ceruza, de a színek most láthatólag vonzották. Igaz is, mondta, szerezzünk nekik egy kis örömöt. Miért is ne.

Nyomta, hegyezte, tövig koptatta a ceruzákat a kanócos lámpa fényében. Nagy, lila levelű pálmákat színezett, melléjük zsemleszínű elefántokat, ember színű majmokat és fekete papagájokat.

Hajnal felé járt, még mindig töltögetett, és a képeket színezte. Nyelve a szája szögletében. Mondta, fontos neki ez a nap. Életében nem látott még ilyen állatokat, nem látott tulajdonképpen még ikreket sem.